Július végén végleg bezár Budapest egyik legismertebb fotós szaküzlete, a Soós Fotó. A hír számunkra nem csupán a magyar fotográfiai élet egyik fontos változása. Az SPMAH több fotósa is rendszeresen megfordult az üzletben, analóg filmeket vitt előhívásra, fényképezőgépeket, objektíveket és régi fotótechnikai eszközöket nézett meg. Most egy olyan helytől kell elbúcsúznunk, amelyhez nekünk is személyes emlékeink kötődnek.
Vannak hírek, amelyeket fotósként nehéz egyszerű, tárgyilagos közleményként megírni.
A Soós Fotó bezárása pontosan ilyen.
Leírhatnánk röviden, hogy a budapesti Wesselényi utca 10. szám alatt működő szaküzlet 54 év után, 2026 júliusának végén végleg lehúzza a rolót. Leírhatnánk, hogy tulajdonosa, a 76 éves Soós András visszavonul. Felsorolhatnánk, hogy az üzlet használt és antik fényképezőgépekkel, objektívekkel, fotótechnikai eszközökkel, valamint analóg filmek előhívásával is foglalkozott.
Ezek mind fontos információk.
De önmagukban nem mondják el, mit jelentett a Soós Fotó azoknak, akik valaha beléptek az ajtaján.
És nem mondják el azt sem, mit jelentett nekünk.
A Sport Photo Media Agency Hungary több fotósa is megfordult a Wesselényi utcai üzletben. Volt, aki filmet vitt előhívásra, más használt fényképezőgépeket vagy objektíveket nézett, megint más egyszerűen kíváncsi volt arra a különleges világra, amelyet a bolt képviselt.
A Soós Fotó számunkra sem csupán egy cím volt Budapest térképén.
Olyan hely volt, amelyről tudtuk, hogy létezik. Hogy ott vannak azok a régi gépek, azok az objektívek, azok az apró kiegészítők és az a több évtized alatt összegyűlt szakmai tudás, amelyet egy internetes keresés vagy egy néhány perces videó nem tud igazán helyettesíteni.
Most ennek a helynek a története lezárul.
Egy üzlet, ahová fotósként nem lehetett csak úgy gyorsan beugrani
Aki járt már a Soós Fotóban, pontosan tudja, hogy oda nehéz volt úgy belépni, hogy az ember csak egyetlen dolgot akarjon megnézni.
Talán valaki egy régi fényképezőgépet keresett.
Talán egy objektívet akart kézbe venni.
Talán filmet adott le előhívásra.
Talán csak néhány percre ugrott be.
Aztán ott találta magát a vitrinek, polcok és régi fotótechnikai eszközök között, és már nemcsak azt nézte, amiért eredetileg érkezett.
A tekintet óhatatlanul elindult a különböző korszakok fényképezőgépei között. Az ember meglátott egy régi filmes vázat, egy különleges objektívet, egy vakut, egy fénymérőt, egy régi tokot vagy egy olyan eszközt, amelyről elsőre talán azt sem tudta, pontosan mire használták.
A Soós Fotóban minden tárgynak története volt.
Egy kopott fényképezőgép nem egy elavult, értéktelen eszköznek tűnt. Inkább olyasminek, amellyel valaki korábban évekig vagy évtizedekig dolgozott.
Talán családi eseményeket fényképezett vele.
Talán utcai jeleneteket.
Talán portrékat.
Talán sportot vagy sajtóeseményeket.
Talán külföldi utazásokon volt vele.
Talán egy fotóriporter kezében szolgált munkaeszközként.
A rajta lévő karcolások, kopások és használati nyomok nem feltétlenül rontották az értékét. Sokszor éppen ezek mutatták meg, hogy a gépnek múltja van.
A Soós Fotó pedig az a hely volt, ahol ezek a múltak egymás mellé kerültek.
Nem steril műszaki áruház, hanem valódi fotós közeg
A mai fotótechnikai kereskedelem jelentős része az internetre költözött.
Megnézzük a műszaki adatokat, összehasonlítjuk az árakat, elolvassuk a teszteket, majd néhány kattintással megrendeljük az eszközt. Sok esetben ez gyors, praktikus és kényelmes.
De teljesen más élményt jelent, mint személyesen belépni egy olyan üzletbe, ahol a tárgyaknak, az eladóknak és a vásárlóknak is közös nyelvük van.
A Soós Fotó nem egy steril, csillogó műszaki áruház volt.
Nem arról szólt, hogy minden polcon az aktuális év legújabb, legdrágább és legjobban reklámozott fényképezőgépei sorakoznak.
Ott egymás mellett lehetett látni különböző korszakok technikáját.
Olyan gépeket, amelyek már akkor is fényképeket készítettek, amikor még szó sem volt digitális szenzorokról, elektronikus keresőről, mesterséges intelligenciával támogatott autofókuszról vagy másodpercenként több tucat képes sorozatfelvételről.
Ezért volt különleges a hely hangulata.
A Soós Fotó nem azt üzente, hogy csak az új technika lehet jó technika.
Azt mutatta meg, hogy egy több évtizedes fényképezőgépnek is lehet helye egy mai fotós kezében. Hogy egy régi objektív rajzolata olyasmit adhat, amit egy modern, tökéletesre korrigált optika nem. Hogy a mechanikus zár hangja, a film továbbításának mozdulata vagy a manuális élességállítás nem feltétlenül kényelmetlenség.
Lehet élmény is.
Az SPMAH fotósai is vittek ide filmet előhívásra
Számunkra a Soós Fotó történetében különösen fontos az analóg filmelőhívás.
Az SPMAH fotósai alapvetően digitális technikával dolgoznak. Sporteseményeken, sajtótájékoztatókon, mérkőzéseken és más rendezvényeken sokszor perceken belül szükség van az elkészült képekre.
A képeket le kell tölteni.
Ki kell válogatni.
Meg kell szerkeszteni.
Fel kelliratozni.
Majd továbbítani kell a szerkesztőségeknek, kluboknak, partnereknek vagy a különböző sajtófelületeknek.
Ebben a munkában nincs idő arra, hogy megvárjuk egy filmtekercs előhívását.
Ettől azonban az analóg fényképezés még nem válik számunkra idegenné vagy feleslegessé.
Éppen ellenkezőleg.
Több fotósunk is használ analóg gépet személyes projektekhez, portrékhoz, utcai fotózáshoz vagy egyszerűen azért, hogy időnként kiszakadjon a digitális munkafolyamatok állandó sebességéből.
Ezeket a filmeket pedig többen a Soós Fotóba vitték előhívásra.
Ez a kapcsolat teszi számunkra igazán személyessé a bolt bezárását.
Mert egy film leadása nem ugyanaz, mint egy digitális fájl elküldése.
A tekercsen olyan képek vannak, amelyeket a fotós még nem látott. Nem tudja teljes bizonyossággal, hogy minden expozíció megfelelő lett-e. Nem tud belenagyítani a kijelzőn. Nem tudja ellenőrizni, hogy pontos volt-e az élesség. Nem tudja azonnal megismételni a képet.
Egy filmtekercs leadása bizalmi kérdés.
A fotós rábízza valakire azokat a pillanatokat, amelyekből nincs másolat.
Lehetnek rajta megismételhetetlen portrék, családi képek, utcai jelenetek, utazások, dokumentarista felvételek vagy olyan személyes pillanatok, amelyekhez később már nem lehet visszatérni.
Amikor az SPMAH fotósai a Soós Fotóban adtak le filmet, pontosan ezt a bizalmat adták át.
A tudatot, hogy a tekercs jó kezekben van.
Az analóg fotózás egészen más fegyelmet követel
A sportfotózás egyik legfontosabb sajátossága, hogy a pillanat nem ismételhető meg.
A gól nem történik meg még egyszer azért, mert a fotós rossz helyen állt.
A kapus védése nem ismétlődik meg azért, mert az autofókusz a háttérre ugrott.
A célba érkezés, az ütközés, a győzelem utáni ünneplés vagy a vereség utáni összeomlás nem kér engedélyt a fotóstól.
Ott kell lenni.
Figyelni kell.
Előre kell gondolkodni.
És a megfelelő pillanatban meg kell nyomni az exponálógombot.
A modern digitális fényképezőgépek ebben rengeteget segítenek. Gyors sorozatot, fejlett autofókuszt és azonnali ellenőrzési lehetőséget adnak.
Az analóg fényképezés azonban másfajta fegyelmet tanít.
Egy tekercsen általában 24 vagy 36 kocka áll rendelkezésre. Nem készíthetünk korlátlan mennyiségű felvételt. Nincs azonnali visszanézés. Nem lehet minden kép után ellenőrizni a kijelzőt.
A fotósnak még az expozíció előtt döntenie kell.
Meg kell figyelnie a fényt.
Be kell állítania az expozíciót.
El kell döntenie a kompozíciót.
Meg kell várnia a pillanatot.
Aztán bíznia kell magában.
Ez a fajta gondolkodás a digitális sportfotózásban is rendkívül hasznos.
Az analóg technika arra kényszerít, hogy ne csak gyorsak legyünk, hanem tudatosak is.
Talán ezért is van az, hogy sok hivatásos fotós, aki a munkájában a világ legmodernebb digitális felszerelését használja, a szabadidejében időnként visszanyúl a filmhez.
Nem azért, mert az analóg technika mindenben jobb.
Hanem azért, mert máshogyan tanít látni.
A hely, ahol nemcsak gépet lehetett vásárolni
A Soós Fotó egyik legnagyobb értékét nem lehetett árcédulára írni.
Ez a tudás volt.
A fotótechnika világa tele van olyan kérdésekkel, amelyekre az interneten is találhatunk választ. De egy régi fényképezőgép állapotát nem mindig lehet néhány fénykép vagy fórumhozzászólás alapján megítélni.
Meg kell nézni a zárat.
Meg kell hallgatni a hangját.
Ellenőrizni kell a fénymérőt.
Meg kell vizsgálni az objektívet.
Látni kell, van-e benne gomba, por, karcolás vagy olaj a rekeszlamellákon.
Tudni kell, milyen elem való a gépbe.
Milyen film használható hozzá.
Van-e még hozzá alkatrész.
Megéri-e javítani.
Ezt a fajta tudást nem lehet néhány hét vagy néhány hónap alatt megszerezni.
Évtizedek tapasztalata szükséges hozzá.
A Soós Fotó jelentősége ezért messze túlmutatott azon, hogy fényképezőgépeket és objektíveket árult.
Ott tanácsot lehetett kérni.
Kérdezni lehetett.
Meg lehetett mutatni egy régi gépet.
És olyan emberekkel lehetett beszélgetni, akik nemcsak a műszaki adatokat ismerték, hanem ténylegesen értették is az eszközöket.
Ez a különbség egy egyszerű üzlet és egy szakmai műhely között.
Egy családi történet, amely túlélte a fotográfia legnagyobb változásait
A Soós családban több generáción keresztül jelen volt az optikai és fotótechnikai szakma.
Soós András nagyapja már az 1920-as években optikai üzletet működtetett. A tudás és a mesterség generációról generációra öröklődött tovább.
Soós András 54 évet töltött a szakmában.
Ez az 54 év szinte felfoghatatlanul hosszú idő a fotótechnika történetében.
Ez alatt teljesen átalakult a fényképezés.
A manuális filmes gépeket fokozatosan felváltották az automata és autofókuszos rendszerek. Megjelentek az egyre fejlettebb elektronikus fényképezőgépek. Elterjedt a színes film, majd megérkezett a digitális technika.
A digitális fényképezőgépek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az egész piacot.
A filmek iránti kereslet összeomlott.
Fotólaborok zártak be.
Korábban népszerű kamerák kerültek szekrények mélyére.
Sokan biztosak voltak abban, hogy az analóg fotózás végleg eltűnik.
A Soós Fotó azonban megmaradt.
Megőrizte a régi technikát akkor is, amikor az már nem számított divatosnak. Folytatta a filmes gépek, objektívek és kiegészítők értékesítését, és helyet adott annak a fotós kultúrának, amelyet sokan már lezártnak tekintettek.
Aztán történt valami, amire kevesen számítottak.
Egy új generáció ismét felfedezte az analóg fényképezést.
Fiatalok kezdtek filmes gépeket vásárolni. Megjelent az igény a karakteres filmszínekre, a szemcsézettségre, a kiszámíthatatlanságra és arra a különleges érzésre, hogy az elkészült képekre várni kell.
A Soós Fotó pedig ott volt akkor is, amikor az analóg fényképezés újra élő és divatos alkotói eszközzé vált.
Nem igaz, hogy Budapest egyetlen analóg műhelye zár be
A hírt több helyen úgy osztották meg, mintha Budapest egyetlen analóg fotós műhelye szűnne meg.
Ez nem pontos.
A fővárosban a Soós Fotó bezárása után is maradnak olyan laborok, üzletek és közösségi helyek, amelyek analóg filmek előhívásával, szkennelésével vagy fotótechnikai eszközök értékesítésével foglalkoznak.
A Soós Fotó jelentőségét nem az adta, hogy egyetlen ilyen hely lett volna Budapesten.
Hanem az, hogy különösen sok minden találkozott benne.
Több mint fél évszázados szakmai múlt.
Használt és antik fényképezőgépek.
Objektívek és különleges fotótechnikai eszközök.
Filmelőhívás.
Személyes tanácsadás.
Közösségi találkozóhely.
És egy olyan szakmai tapasztalat, amelyet nem lehet egyik napról a másikra pótolni.
Ettől volt egyedi.
És ezért jelent komoly veszteséget a bezárása.
Egyre több kép készül, miközben egyre kevesebb a valódi fotós találkozóhely
Ma több fénykép készül, mint a történelem során bármikor.
Szinte mindenkinek a zsebében van egy telefon, amely néhány másodperc alatt megfelelő minőségű képet készít. A felvételt rögtön meg lehet szerkeszteni, megosztani és elküldeni.
A technikai akadályok jelentős része eltűnt.
De ezzel együtt sok személyes szakmai tér is eltűnik.
Egyre kevesebb az olyan üzlet, ahol nemcsak vásárolni lehet, hanem beszélgetni is.
Ahol egy tapasztalt szakember ténylegesen kézbe veszi a fényképezőgépet.
Ahol egy régi objektívről nemcsak a műszaki adatlap alapján alkotnak véleményt.
Ahol kezdők és hivatásos fotósok egyaránt megfordulhatnak.
Ahol a fotográfia nem pusztán termék, tartalom vagy adatfájl.
Hanem mesterség.
A Soós Fotó ilyen hely volt.
Ezért a bezárása nem egyszerűen egy kereskedelmi egység megszűnése.
Egy közösségi és szakmai tér eltűnése is.
Nekünk mit jelentett?
Nekünk, az SPMAH fotósainak a Soós Fotó egy olyan helyet jelentett, amely összekötötte a modern sajtófotózást a fotográfia hagyományaival.
A napi munkában gyors digitális vázakkal, nagy fényerejű objektívekkel, laptopokkal és professzionális képtovábbítási rendszerekkel dolgozunk.
A pálya szélén nincs lehetőség hosszasan gondolkodni.
Egy fontos pillanatnál nincs második próbálkozás.
A képeket pedig sokszor akkor kell továbbítanunk, amikor a mérkőzés vagy az esemény még véget sem ért.
Ehhez képest egészen más érzés volt egy analóg filmet leadni a Soós Fotóban.
Ott nem percekről volt szó.
Várni kellett.
Nem tudtuk azonnal, mi van a tekercsen.
Nem tudtuk, melyik kép sikerült igazán.
És nem tudtuk egyetlen kattintással kijavítani azt, amit a fényképezés pillanatában elrontottunk.
Ez a várakozás talán idegennek tűnik a mai világban.
Mégis sok fotós számára éppen ez az analóg technika egyik legnagyobb értéke.
A film megtanít türelmesnek lenni.
Megtanít arra, hogy ne készítsünk feleslegesen több száz képet.
Megtanít figyelni a fényre.
Megtanít jobban megbecsülni egyetlen jól elkapott pillanatot.
Amikor pedig a filmeket a Soós Fotóba vittük, egy olyan helyre adtuk le őket, amelynek szakmai múltjában megbíztunk.
Ezért fáj nekünk is a bezárás.
Az utolsó napok különösen nehezek lehetnek
A bezárás híre után sokan indultak el még egyszer a Wesselényi utcába.
Voltak, akik vásárolni akartak valamit a megmaradt készletből.
Mások utoljára szerették volna megnézni az üzletet.
Megint mások talán egyszerűen elköszönni mentek.
Egy ilyen hely utolsó napjai egészen különlegesek.
Minden eladott géppel, objektívvel vagy apró kiegészítővel egy darab távozik abból a világból, amely évtizedeken keresztül egyben volt.
Kiürül egy vitrin.
Eltűnik egy polc.
Gazdára talál egy fényképezőgép.
Egy régi tárgy új történetbe kezd.
A bolt azonban közben lassan megszűnik annak a helynek lenni, amelyként az emberek ismerték.
Ez egyszerre szomorú és valamilyen módon mégis méltó lezárás.
Egy használt fényképezőgépekkel foglalkozó üzlet tárgyai nem kidobásra kerülnek.
Tovább élnek más fotósok kezében.
Új filmeket fűznek beléjük.
Új arcokat, városokat, mérkőzéseket, utazásokat és hétköznapi pillanatokat örökítenek meg velük.
A Soós Fotó ajtaja bezár.
De az ott megfordult gépek tovább dolgoznak.
Amit nem lehet elvinni a boltból
A polcokat ki lehet üríteni.
A gépeket és objektíveket el lehet adni.
A bútorokat el lehet vinni.
Az üzlethelyiséget át lehet adni.
Van azonban valami, amit nem lehet becsomagolni és elszállítani.
Az emlékeket.
Azokat a beszélgetéseket, amelyek a pultnál zajlottak.
Az első filmes fényképezőgépet, amelyet valaki ott vásárolt.
Az első előhívott tekercs izgalmát.
A pillanatot, amikor valaki kézbe vett egy régóta keresett objektívet.
A csalódást, amikor kiderült, hogy egy régi gépet már nem érdemes javítani.
És az örömöt, amikor mégis sikerült életet lehelni egy évtizedek óta nem használt fényképezőgépbe.
A Soós Fotó története ezekben az emlékekben marad meg.
Az SPMAH fotósai számára pedig azokban a tekercsekben is, amelyeket ott hívtak elő.
Azokon a negatívokon ott vannak a saját történeteink.
Találkozások.
Utazások.
Portrék.
Kísérletek.
Jól sikerült és kevésbé jól sikerült képek.
Olyan pillanatok, amelyeket talán már mi magunk is elfelejtettünk, de a film megőrizte őket.
Köszönjük
Egy hírügynökség hírcsatornáján általában nem szokás személyesen elköszönni egy szaküzlettől.
Most mégis úgy érezzük, ezt nem lehet pusztán egy tárgyilagos hír végén lezárni.
Ezért az SPMAH nevében szeretnénk megköszönni mindazt, amit a Soós Fotó és Soós András a magyar fotós közösségnek adott.
Köszönjük a több évtizednyi munkát.
A tudást.
A türelmet.
A régi fényképezőgépek iránti tiszteletet.
A filmek előhívását.
A beszélgetéseket.
A tanácsokat.
És azt, hogy a digitális korszak leggyorsabb éveiben is megmaradt egy olyan hely, ahol az analóg fényképezésnek nemcsak múltja, hanem jelene is volt.
Köszönjük, hogy az SPMAH fotósai is bizalommal fordulhattak hozzátok.
Köszönjük, hogy a filmjeinket rátok bízhattuk.
Köszönjük, hogy amikor beléptünk az ajtón, nemcsak vásárlók vagy ügyfelek lehettünk, hanem egy nagyobb fotós közösség részei is.
Egy darab fotótörténet tűnik el, de nem felejtjük el
Július végén végleg bezár a Wesselényi utca 10. alatt működő Soós Fotó.
Budapest elveszít egy különleges szaküzletet.
A magyar fotós közösség elveszít egy fontos találkozóhelyet.
Az analóg fényképezés világa pedig szegényebb lesz egy olyan hellyel, amely hosszú évtizedeken keresztül őrizte a szakma tudását, tárgyait és hagyományait.
Mi pedig elveszítünk egy helyet, ahová a saját filmjeinket is vittük.
Egy helyet, amelyhez nekünk is vannak emlékeink.
Egy helyet, amelynek polcai között a fényképezés múltja soha nem tűnt halottnak vagy idejétmúltnak.
Éppen ellenkezőleg.
A régi gépek ott mindig arra vártak, hogy valaki újra kézbe vegye őket.
Hogy új filmet fűzzön beléjük.
Hogy új történetet kezdjen velük.
A Soós Fotó most bezár.
De azok a képek, amelyeket az ott vásárolt gépekkel készítettek, és azok a filmek, amelyeket ott hívtak elő, még hosszú ideig velünk maradnak.
Az SPMAH teljes csapata nevében köszönünk mindent.
És bár a Wesselényi utcai üzlet ajtaja bezárul, a magyar fotográfia történetében a Soós Fotó neve biztosan nem kerül le a polcról.
Vélemény, hozzászólás?